Camp Danica
Camp Danica
Hol található: Szlovénia, Bledi és Bohinj-tó között
Mikor: 2014 október vége
Az őszi szünetben ejtettük meg az első igazi kempingezést.
A választásunk Szlovéniára esett, mivel már többször átutaztunk rajta, de még sosem kirándultunk itt.
A Bledi tó már régóta a bakancslistánkon volt, így itt keresgéltünk táborhelyet.
A Danicát választottuk.
Érkezéskor a sorompót a kemping melletti étteremben kellett felnyittatni, mivel a recepció csak pár órán át tartott nyitva délelőtt.
Talán 1-2 lakókocsi állt bent, így könnyen találtunk helyet. Zuhogó esőben talpaltunk le és pakoltunk ki.
A kemping csodaszép helyen fekszik, de ez az általunk bejárt összes szlovén kempingre igaz.
Sajnos csak 2 éjszakát töltöttünk itt, a szakadó eső miatt még a fürdőbe sem mentünk át, így azokról nyilatkozni nem tudok.
A parcellák méretéből ítélve és hogy nincsenek elválasztva, nyáron kicsit zsúfolt lehet..
Bolt akkor nem volt, az étterem elfogadható.
Utazási tippek
Bledi-tó: az egyik legnépszerűbb látványosság a környéken. Csodaszép tó, közepén egy kis szigettel, rajta a Nagyboldogasszony templommal. Mi nem hajóztunk át az idő rövidsége miatt.
Bohinj-tó: képeslapokra kívánkozó, hegyekkel körülvett, kristálytiszta vízű tavacska.
Slap Savica: 71 m magasról zúdul le a Száva vízesés. Belépőnket megváltva, meredek, lépcsőkkel kiépített túraútvonalon érünk fel egy kis kilátóhoz, ahonnan szemünk elé tárul e meseszép természeti csoda.
Vogel turista központ: nagykabinos felvonóval juthatunk fel 1535 m magasra, ahonnan megcsodálhatjuk a Bohinj tavat és a Júlia-alpok vonulatait.
Az őszi szünet hátralevő részéhez felpakoltunk és átvonultunk Olaszországba.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése